 |
Természetesen Újfehértón is - mint általában az Alföldön - óriási volt a becsülete a
táplálkozáskultúrában a gyümölcsnek, sőt közülük többet gyógyhatása miatt is nagy becsben tartottak. Ezek közül való a meggy, amelynek vadon termő példányai már a mai település létrejötte idején - a XVII. század eleje - megtalálhatók voltak a határban. Fogyasztották kiváló tápértéke miatt, de emésztési problémákra, székrekedés ellen, szívpanaszra, sőt veseelégtelenségre is. Talán ez lehet a legfőbb magyarázata, hogy mint "felesleget" csak későn, a XIX. század végétől keverték a gyümölcshulladékba, hogy cefrévé válva pálinka alapanyagul szolgáljon.
A nagyobb földbirtokkal, gyümölcsössel rendelkező gazdák a település népével egy időben főzették nyári pálinkájukat, a már említett "arató pálinkát". A szegényebb társadalmi csoporttal ellentétben az olyan gazdálkodók, mint a Bige, az Istenes, vagy a Veres famíliák, az aratás idejére - és csak ekkor - rendszeresen főzettek meggypálinkát is. Ezek a családok, akik valamennyien rendelkeztek jelentősebb meggyültetvénnyel is, a termést vendégmunkásokkal szedették le. Ők egyben a piacra vihető gyümölcs felvásárlói is voltak. Ők voltak a debreceni kofák, városi vasutas családok asszonynépe, akik faháncsból készült, lapos szedő kosarakat használtak munkájukhoz. Számunkra különösen is fontos, hogy a gazda a meggyszedés idejére biztosított egy fahordót, amelybe a sérült, hulló gyümölcsöt kellett rakni. Az így összegyűjtött és erjesztett tiszta gyümölcsből aztán kiváló minőségű "arató pálinka", vagyis meggypálinka főtt.
Újfehértónak a XIX. század elejétől kiterjedt és nagyszámú szőlőskertjei voltak. A szőlő mellett ott díszlettek ezekben a különféle gyümölcsfák, köztük a félvad cigánymeggy, majd ezek mellett egyre nagyobb számban a Szilágyi- és Pándy-meggyfák is. Az 1970-es évek derekán pedig feltűntek a meggyültetvények is a kisgazdaságokban, melyeknek fái a Pándy-meggyből, illetve az újfehértói kutatóállomáson 1965-ben kifejlesztett fürtös meggyből tevődtek ki.
Újfehértón két nagyobb, üzemszerű pálinkafőzde üzemelt. Az egyiket a "község", a másikat a helyi nagybirtokosság tartotta fenn. Az előző a település északi, az utóbbi pedig a déli részén működött, melyet Csernyus Lőrinc l848-49-es honvédfőhadnagy alapított, s jelenleg is üzemel a Rákóczi úton. Az Oláh-végen létrehozott szeszfőzde utolsó üzemben tartója Gál József volt, aki Baján Miklós korábbi üzembentartótól vásárolta meg, s amely a Szent István úton működött, ám a rendszerváltást már nem érte meg.
1984-et követően a 4-5 magyarországi magán pálinkafőzde egyikeként jött létre Érpatak külterületén az úgynevezett Zsindelyes-tanyán Kecskés Gyula alapításával és tulajdonában az a főzde, amely jelenleg is működik. Nevében őrzi is annak a határrésznek az elnevezését, amelyen áll: Zsindelyes Pálinkafőzde.
